Szent István Egyházközség Bordány

Templomi illem


Templomi illem

Mit teszünk, miért tesszük, hogyan tegyük? Ebben a három kérdésben tudom összefoglalni alábbi mondanivalómat. Amikor belépünk a templomba, ujjunk hegyét a szenteltvízbe mártjuk, és ezzel meghintjük magunkat, azaz keresztet vetünk. Mindjárt hozzáteszem, hogy eközben nem hajtunk térdet. Mert közismert téves szokása sok kedves hívőnek, hogy a szenteltvízzel történõ keresztvetés közben térdet is hajt. A két cselekedetet el kell választani egymástól.

Miután a templomba lépve keresztet vetett az ember, elmegy oda ahol megállni, vagy a padba beülni szeretne, és ott a pad mellett, vagy ahol megállni szándékozik hajt térdet, most már megtisztult lélekkel, és nem akadályozva meg térdhajtásával a mögötte érkezőket. A szenteltvízzel történő keresztvetés értelme ugyanis a megtisztulás szándéka. Bűnbánati gesztus. Ezért tesszük. Tiszta szívvel akarunk a templomba lépni, tiszta szívvel akarunk Isten elé állni. Természetesen ez nem helyettesíti a szentgyónást, ha súlyos bűneimért kell bocsánatot kérnem. Templomba lépéskor önmagunk meghintése a szenteltvízzel és megjelölése a kereszt jelével mély jelentést hordoz. Jelentése ez: bűnbánatomat akarom kifejezni. Ezért fontos, hogy tudatosan, összeszedetten, szépen végezzem. Elkapkodott, elnagyolt keresztvetés inkább megcsúfolása ennek a lelki tartalomban oly gazdag és méltóságteljes cselekedetnek, a bűnbánatnak.

Miért vetünk szenteltvízzel keresztet akkor is, amikor kilépünk a templomból? Ez is nagyon, szép és régi templomi gyakorlat Kezdem azzal, hogy ott hajtunk térdet, ahonnan elindulunk, vagy a pad mellett, amikor abból kiléptünk. A kifelé menet közben a szenteltvízbe mártott kezünkkel megfordulni, keresztet vetni és közben térdet is hajtani, hibás gyakorlat. Ezáltal is összemosunk, összekeverünk gesztusokat, amelyeknek más és más a jelentése. A térdhajtás a köszönés méltó módja, amiről később lesz majd szó. A kifelé menet közben a szenteltvízbe mártott ujjunkkal végzett keresztvetés nem a köszönés tartozéka. Más jelentést hordoz. Ez már a templomból a világba lépve, a világban megvalósítandó küldetésünkkel kapcsolatos. A "Szentlélek harmata" ismert kifejezés a liturgiában.

A szentmise végén néha kifejezetten is halljuk a figyelmeztetést: "A szentmise véget ért, KÜLDETÉSTEK VAN, menjetek békével!" Az apostolok akkor kezdték el küldetésük teljesítését, amikor megkapták a Szentlelket. A templomból kilépve történő szenteltvíz hintés a Szentlélek megerõsítõ kegyelmének jele, amelyet kérünk, szálljon ránk, mint a harmat a fűre, és erősítsen meg, hogy küldetésünket teljesíthessük.

Zoltán atya

Mit jelent a Szentségimádás?

Szeretõ szemlélése egy titoknak.

Az ima és a kereszténység sem nem teória, sem nem ideológia. A teória és ideológia tárgya mindig megmagyarázható, objektív, sohasem misztérium. Ez több mint elmélkedés. A szemlélõdésben fedetlen arccal szemléljük Isten dicsõségét. Isten titkának szemlélése szeretettel, az Oltáriszentségben köztünk jelen lévõ Jézus Krisztus személyén keresztül.

Titok - ami meghaladja racionalitásunkat, logikánkat, pszichológiánkat és teológiánkat is. Messze több minden fogalmunknál, amit róla alkottunk, több minden tudásunknál, vágyunknál és érzésünknél - kimeríthetetlen misztérium. Egy élet kevés ahhoz, hogy befogadjuk teljesen Isten titkát, de csodálatos ajándékként az életünk az örök élettel folytatódik, és ott színrõl színre láthatjuk azt, akit most tükör által homályosan a szent színek alatt szemlélünk.

Mivel az Oltáriszentségben Isten alázata lesz nyilvánvalóvá, az alázatosaknak már itt egyre teljesebben feltárul a köztünk lévõ Jézus titka. Szemlélni, azt jelenti, hogy befogadni akarjuk, és nem kisajátítani. Ha szeretettel szemlélek valakit, nem manipulálom, nem akarom irányítani az én terveim szerint. Rengetegszer elimádkozzuk:"legyen meg a Te akaratod", de nekünk mindig van jobb ötletünk, és nagyon várjuk, hogy a jó Isten azt fogja tenni, amit mi akarunk. Amikor mégse az történik, amit szeretnénk, pedig kimondtuk, hogy "legyen meg a Te akaratod", akkor a szívünk fellázad. A kiakadásainkból egyértelműen látszik, hogy ez így van. Amikor pedig szeretettel szemlélem azt, aki szeret, akkor egyszerűen csak befogadom. Azt akarom, hogy betöltsön, azt akarom, hogy a jelenlétével átjárjon.

Szeretettel. Mit jelent ez? Kapcsolatot, ami soha nem személytelen. A Jézus Krisztussal való kapcsolatomban nem lehetek külső nézõ vagy döntőbíró. Azt jelenti, hogy elkötelezem magamat, és ez az egész személyiségemet érinti. Megosztom vele, aki jelen van, a dolgaimat, érzéseimet, gondolataimat, emlékeimet, ötleteimet, terveimet, jövőmet és jelenemet, és meghallgatom az õ véleményét. Ebben a kapcsolatban semmit sem rejthetek el elõle magamból. Isten jobban szeret engem, mint én magamat. Személyes érdekem, hogy kiszolgáltassam magamat neki, különösen azokon a területeken, amelyeket szégyellek, amelyeket titkolok, amelyek életem sötétségei, és én sem ismerem ki magamat bennük. Ebben a kapcsolatban semmi sem magánügy, itt még a tudatalatti is ismertté lesz. A szeretet számára semmi sem lehetetlen, de mindig kölcsönös kell, hogy legyen. Isten megvárja, hogy kész legyek magamat teljesen átengedni a szeretetének, és akkor olyan dolgokat tapasztalhatok meg, amelyeket azelõtt soha.

Ebben a szeretetben meggyõzõdhetek arról, hogy a szeretet számára és Isten számára semmi sem lehetetlen, még az én életemben sem. Ha ebbe a szeretetbe belemegyek, akkor ki kell mondanom: tegyél velem, amit akarsz, mert Te vagy az én Atyám. Ha komolyan veszem a szeretetét, akkor végre föladom, hogy én írjam elõ, hol, hogyan és mit változtasson meg bennem. Természetesen szabad kérni és vágyakozni, de mindezt az Ő nevében fejezem ki, és soha nem kívánok olyan dolgokat, amelyek Őellene vannak. Õ mondja: aki szeret, annak kinyilatkoztatom magamat.

Varga László