Szent István Egyházközség Bordány

A templom története


A kezdeti időszakról a Historia Domus (=Ház történet) szerint számolok be, Megyery Lajos bejegyzései alapján.

„Az eredeti "historia domus" 1944 őszén, amikor Kistemplomtanya is hadműveleti terület lett, elveszett. Ennek pótlására egyházhatósági rendelkezés alapján az alábbiakban foglalom össze Kistemplomtanya plébániai történetét. Forrásmunkául Sztriha Kálmán kanonok esp. Plébános Dorozsma története c. munkáját használtam, valamint az itteni hívek megbízhatónak mutatkozó elbeszéléseit és az irattár anyagát.

A négy tanyaközpont: Forráskút, Zsombó, Árpádközpont, Kistemplomtanya között a legfejlettebb és legrégibb Kistemplomtanya. Előzőleg Dudáskápolna vagy Dudásközpont néven szerepelt. Ezt az elnevezést onnan kapta, hogy az 1850-es években Dudás István és neje Czékus Franciska itteni tanyai lakosok a saját birtokukból kb. 800 négyszögöl földet átengedtek felerészben piactérnek, felerészben pedig templomépítés céljaira. Ezen a területen a adományozó házaspár kiskápolnát épített a saját költségén, amelyet Kovács Pál, az akkori dorozsmai plébános a következő évben püspöki engedély alapján nagy néptömeg jelenlétében Szent István király tiszteletére ünnepélyesen fölszentelt: 1859. augusztus 20-án. A tanyai nép a kápolna felépítőjének nevéről Dudáskápolnának nevezte el. Ez volt sokáig a tanyai nép egyetlen istentiszteleti helye. Nagy ünnepek alkalmával és búcsúkor a dorozsmai káplánok jártak ki istentiszteletet tartani. A többi ünnepen és a vasárnapokon is a tanyai nép összejött a kis kápolnában. Ilyenkor Godó Mihály buzgó lelkű, jobb módú gazda vezette az éneket és előimádkozott. Kegyeletből a kis kápolna mellé temették el, sírkeresztje a mostani templom falán kívül még most is látható. A kápolna lassan a tanyai élet középpontja lett. A mise után piacot tartottak. A kápolna már nem tudta a hívek nagy részét befogadni. 1882-ben közadakozásból öt méterrel meghosszabbították és egy tornyot is építettek hozzá. A toronyba kis harangot vettek. Eddig haranglábon levő csengettyűt használtak. 1882-ben harangozó házat is építettek közadakozásból. Ez egyben arra is jó volt, hogy istentiszteletek után a gazdák itt jöttek össze közérdekű ügyek megbeszélésére.

Erőteljesebb fejlődésnek akkor indult a kis központ, amikor Bence Gedeon kereskedő 1892-ben a kápolna közelében letelepedett.

A kis kápolna 1906-ban oly állapotban volt már, hogy nem lehetett használni. Ekkor a Főszolgabíróság bezáratta. A híveknek hiányzott a kápolna, s mert a község nem gondoskodott arról, hogy használhatóvá legyen, új templom építését határozta el a tanyaközpont. "Templomépítő Bizottságot" alakítottak. Elnöke Bence Gedeon lett, tagjai: Nagy Sándor, Rácz G. Kálmán, Szabó Imre, Sipos Antal, Szilágyi József, Balog István, Német Miklós, Ocskó Károly, Simon István, Vass Imre, Német Mátyás, Fábián Imre, ifj. Dudás Antal, Zádori Antal János, Farkas B. György, Jenei Miklós, Balog Antal, Nagy András, Vidéki Kálmán, Fábián István, Zádori Antal, Balog Ferdinánd, Tari János István, Nagy Mihály, Palócz Mátyás, Thierry Géza tanító, Bali Ferenc.

A bizottság 1906-ban, megalakulása után azonnal megkezdte az adományok gyűjtését. Ebben az akcióban a belterület a tanyaközpont erősödését látta s arra gondolt, hogy siettetni fogja a tanyaközpont önálló községgé való fejlődését és elszakadását a belterülettől. E miatta a belterület inkább féltékenységgel, mint támogatással nézte a bizottság munkáját. A gyűjtést mégis lelkesen folytatták. Egy év alatt 20 000 koronát gyűjtöttek készpénzben, gabonában, és kötelezvényben tett ajánlatokban. A bizottság ekkor elhatározta, hogy a Vallásalaphoz fordul támogatásért. 1907 márciusában 26 tagú küldöttség utazott Budapestre a kultuszminiszterhez. A küldöttséget Bernát István, az Országos Gazdaszövetség Elnöke és Beök Iván, a dorozsmai járás akkori országgyűlési képviselője vezette. A deputáció eredménnyel járt. Gróf Apponyi Albert, az akkori kultuszminiszter 16 000 koronát utalt ki a templomépítésre két részletben: 8000 koronát 1908-ra, 8000 koronát 1909-re. A templom oltárral együtt 39 000 aranykoronába került.

Az új templom alapkövét 1907. április havában tette le Nagy Zakar akkori dorozsmai esp. Plébános és 1909 Szt. István napján a torony gömbjét és keresztjét Sztriha Kálmán akkor dorozsmai káplán szentelte föl. Az új templom fölszentelésére azonban csak úgy adta meg az Egyházmegyei Hatóság az engedélyt, ha a templom fönntartására 2 800 korona alapítványt tesznek le az építők. Ez súlyos gondot okozott az építőknek. A dolgot úgy oldották meg, hogy az Építő Bizottság tagjai közül 16-an írásbeli kötelezvényt adtak a 2 800 korona alapítvány biztosítására. Később azonban Dr. Cicatricis Lajos Csongrád vármegye főispánjának közbenjárására ezt a 2 800 koronát a Vallásalap átvállalta. Az alapítvány biztosítása után az új templom fölszentelésére az Egyházmegyei Hatóság megadta az engedélyt. 1910. április 24-én Szt. György napján szentelte föl Urbán János dorozsmai plébános Szt. István király tiszteletére. Ettől fogva a községi Elöljáróság a „Dudáskápolna” elnevezést megszüntette és „Kistemplomtanya Központ” lett az új település neve. Ugyanazon évben, 1910. május havában helyi lelkészség (expositum) is létesült Kistemplomtanyán. Temetője 1903 óta van. Erre a célra a község (Dorozsma) 1 600 négyszögöl földet vásárolt. Ebbe a temetőbe eleinte csak a ragályos betegségben elhaltakat temették. Hullaház is épült a temetőben. A temető a politikai község tulajdona, fenntartásáról is az gondoskodik.

Kistemplomtanya első helyi lelkésze Lihosith Ignác, akkori dorozsmai káplán lett. A dorozsmai tanyai lelkipásztorkodás terén úttörő munkát végzett. Lihosith Ignác a templom fölszerelésének beszerzése körül sokat fáradozott. A „Vallásalap” az új helyi lelkészség részére építendő paplak céljaira 10 000 aranykoronát adományozott. Ebből épült fel a plébánia a szükséges melléképületekkel együtt a régi harangozói ház helyén. (1912) A harangozói ház a plébániával szomszédos, szintén a Dudás-féle telken áll.

A sekrestyét 1930-ban nagyobbították meg. Előző mérete a megnagyobbítottnak fele volt. Sajnos a nagyobbítás nem elég körültekintéssel történt. A nagyobbítás 2000 pengőbe került. Az építéshez a község 1000 pengővel járult hozzá.

A templom kifestése 1924-ben történt. Csányi János és Frank Mihály szegedi festőmesterek készítették 41 400 000 koronáért.

1933-ban szerelte be az orgonát a híres pécsi orgonaépítő Angster József 2420 pengőért. 1189 pengőt a hívek adománya biztosított, az Egyházközség 400 pengőt, a politikai község 831 pengőt adott erre a célra mint kegyúr. A szállítási, szerelési munkálatok költségeihez a templompénztár kb. 300 pengővel járult hozzá. Az orgona pneumatikus rendszerű. Sajnos csak hiányos orgonáról van szó. Hiányzik a pedál billentyű szerkezete, ami az orgonának orgonajelleget ad. Azonkívül hiányoznak fontos regiszterek és sípok.

A templomtér területe 932 négyszögöl lenne az irattárban talált templompénztár számadási ívek szerint, Sztriha Kálmán: Dorozsma története szerint viszont 1027 négyszögöl. Ebből 695 négyszögöl területet adományozott Szilágyi Istvánné: Kálmán Veronika, illetve a templomra telekkönyveztette, ugyanis a terület nem Dudás néven volt telekkönyvileg, hanem Szilágyi néven. E területhez adományozott 1913-ban 332 négyszögöl területet. Ezen áll a templom, illetve ezt veszi körül a jelenlegi kerítés, amely Dr Nacsa Lajos lelkész idejében közadakozásból készült. Kálmán Veronika adományozott még 600 négyszögöl területet, amely jelenleg a plébánia kertje (erre a célra adta), amelyért a mindenkori lelkész köteles 2 litániát végezni éspedig május 20 és szeptember 10-én, illetve az azt követő napon. (80/1933 sz. Egyházmegyei Hatóság intézkedése.) A templomtér körülkerítése 1714 P és 93 fillérbe került. Ez az összeg közadakozásból jött össze.

1944 októberében történelmi napokat élt át Kistemplomtanya is, mint az egész ország is. A második világháború nem kímélte meg a magyar földet, iszonyú viharral zúdult át rajta. Ebben az időben Nikiss Lajos volt a lelkész.

Az orosz front elől elmenekült több kistemplomtanyai emberrel. A tanyaközpont pap nélkül élte át a súlyos napokat. Később, amikor a front nyugat felé húzódott, Molnár Zoltán helybeli pék és kereskedő saját esküvőjére egy szegedi jezsuita szerzetest hozott ki. Ekkor a szegedi rendház engedélyt adott arra, hogy P. Bors Jenő S.J. Kistemplomtanyára jöjjön a hívek lelki gondozására. Nagy lelki élményt nyújtott a megkondult harangszó, az újra megnyílt templom. Érthető, hogy a hívek szeretetükbe fogadták a jezsuita szerzetest, aki az elmenekült lelkészt felváltotta. Szeretetüknek, figyelmességüknek sok tanú jelét adták vele szemben. Maga a megpróbáltatás is munkálta a lelkeket a kegyelem számára és előtt. A hívek adakozásából kőkeresztek emelkedtek utak mentén, a plébánia korhadt deszkakerítése helyére téglafal épült, a harangozóházat is rendbe hozták. Bors Jenőt a szerzet 1945 augusztus végére visszahívta a rendházba. Helyébe a megyés Főpásztor Megyery Lajos dorozsmai káplánt disponálta 1945 szeptember 1-re. Ezzel a dátummal Árpádközpont expositurává lett. Így a Kistemplom tanyai híveknek több idővel áll rendelkezésére az itteni expositus. Árpádközpont kiesése a kistemplomtanyai lelkész munkaköréből tette lehetővé, hogy a tanyaközpont és Dorozsma felezési pontján az u.n. paptanyai iskolában megindulhasson egy új pasztorációs gócpont kialakulása.Havonta van ott szentmise. 1948 május utolsó vasárnapján egy kis harangot állított föl a paptanyai hívek buzgósága. A kis harangot Sztriha Kálmán dorozsmai kanonok esperes plébános benediktálta Jézus Szíve tiszteletére.”

„Megyery Lajos, a szintén fiatal pap, nyílván nem volt könnyű helyzetben, amikor egy olyan papnak a tevékenységét kellett folytatnia, aki igen magas követelményeket tűzött ki maga elé.

Megyery Lajosnak meg volt az az emberi tulajdonsága, hogy ezt a nehéznek látszó feladatot különösebb nehézség nélkül megoldja. Rövid idő alatt be tudott illeszkedni és szinte töretlenül folytatódott az a lelki élet, amit az elődje újra indított. Az elsötétítési tilalom (pl. az éjféli szentmisét, és egyéb esti szertartásokat csak nappal volt szabad megtartani) feloldása után helyreállhatott az egyházi szertartások rendje .A hajnali szentmisék is látogatottak lettek. Különösen az első és utolsó szentmise, amikor szinte megteltek a padsorok. A többi szentmisén 60-70 fő volt a résztvevők száma. Különös hangulata volt ezeknek a miséknek. A decemberi hideg hajnali, kora reggeli időben, viharlámpát fogva jöttek a tanyavilágból is a hívek. A sötét falusi utcát betöltötte a lámpák imbolygó fénye. A templomban kezdetben csak a gyertyák fénye világított, majd később a petróleum gázlámpa elterjedésével már nagyobb fény uralkodott a templomban. Másik emlékezetes és hangulatos színfoltja volt a hitéletnek az októberi litánia. Ez mindig este 6 órakor volt. 40-50 fő vett részt rajta, esetenként többen is. Különleges hangulatot adott a virágokkal gazdagon díszített oltárról áradó illat, és a gyéren megvilágított templom, miközben a hívek monoton hangon ismételték a rózsafűzért .Látogatott volt a vasár- és ünnepnapokon délután 3-kor tartott litánia is. (30-50 fő)

1946-tól Heincz Gyula kántortanító szervezésével 25-30 fővel egy férfi dalárda alakult a faluban.. Nagyobb ünnepeken, de többször vasárnapokon is énekeltek a templomban. Részt vettek a körmeneteken, énekelték a virágvasárnapi és nagypénteki passiót. Korábban is volt énekkar, amit Sipos Ilona vezetett.

1948-ban változott a politikai helyzet, és ez a hitéletre is hatást gyakorolt. A tantermekből eltávolították a feszületeket, megtiltották az iskolai hitoktatást, illetve csak úgy engedélyezték, ha a szülők jelentős része írásos nyilatkozatban kérte. Ezek az események felkavarták a hívek lelki világát. A feszületek eltávolítása miatt néhányan erélyesen felléptek a hívek közül, de tiltakozásuk eredménytelen maradt. Bátor kiállásuk miatt rendőri felügyelet alá helyezték őket. (id. Tari Sándorné, Borbély Jolán) A papnak sem volt könnyű dolga. A lehetőségekhez képest igyekezett védeni az iskolai hitoktatást és a híveket. A politikai nyomás erősödött. Próbálták a pap kedvét elvenni a munkától. Megyery plébános olyan tulajdonságokkal rendelkezett, hogy megpróbálta élét venni az ellene és a vallás elleni intézkedéseknek. 1949 nyarán elterjedt a hír, hogy az ÁVÓ el akarja vinni a plébánost. Akkor egy csütörtöki éjszakán a falubeliek nagy része virrasztva várta az eseményeket. Villával, botokkal felszerelve tartottak ügyeletet a templom körül, a parókia kertjében, és az utcákon. Közvilágítás még nem volt. A sötétben beszélgető embercsoportok várták a fejleményeket. Szerencsére nem történt semmi baj. A hívek szerették papjukat. Kiálltak mellette. Igyekeztek megvédeni. Ezektől az évektől lassú hanyatlás kezdődött a vallásgyakorlás területén.”


Vissza